Az iskola rövid története
Mi, a Besenyőtelki Dr. Berze Nagy János diákjai és tanárai büszkék vagyunk arra, hogy ebben az iskolába járunk, itt tanítunk.
Besenyőtelken a források szerint 1728 óta szinte megszakítás nélkül folyik oktató-nevelő munka. A jelenlegi épületegyüttes régi szárnya az 1960-as években épült, az újat 1979-ben adták át. A Besenyőtelki Dr. Berze Nagy János Általános Iskola a község egyetlen iskolája. Korábban a település teljes körű nevelési, oktatási és kulturális feladatát ellátta. 2013-tól az intézmény általános iskolaként működik.
Iskolánk fenntartója az Egri Tankerületi Központ. A nevelés-oktatásnak helyet adó épületegyüttes tulajdonosa Besenyőtelek Község Önkormányzata. A fenntartónk által kiadott alapító okirat szerint alapfeladatunk a beiskolázási körzetünkbe tartozó tanköteles korú gyermekek általános műveltségének megalapozása. Az intézmény nyolc évfolyamos általános iskolaként működik.
Iskolánk tehetséges tanulóira kiemelt figyelmet fordítunk. Képességeik teljes körű kibontakozását különféle szakkörök segítik, amelyek egyben sikeres felkészülést biztosítanak a helyi, a megyei és az országos tanulmányi versenyekre. Felzárkóztatásra egyéni foglalkozások és csoportos korrepetálások formájában biztosítunk lehetőséget.
Az iskolában az 1-6. évfolyamon az egész napos ellátást napközis csoportokban biztosítjuk, míg a 7-8. osztályos tanulók számára tanulószobai foglakozás került megszervezésre.
A beiskolázási körzetünkben élő családok szociális, anyagi és kulturális helyzete egymástól nagymértékben eltér, ezért nevelő és oktató munkánk ehhez a helyzethez igazodik: tanórán és tanórán kívül megpróbáljuk segíteni a nehéz körülmények között élő, hátránnyal induló tanulók felzárkóztatását, ugyanakkor kiemelt fontosságú feladatnak tekintjük a tehetséges, jó képességű gyermekek fejlesztését is.